magyar   româna    english    deutsch
keresés


RO, Csíkszereda,
Szász Endre u.28.


hétfő - péntek
10.00 - 18.00
JELENLEGI
KIÁLLÍTÁSUNK



INCZE Mózes
Magyar Festészet Napja Csíkszeredában
2015. Október 19. - December 1.
Nagy Gábor
1949. Július 17., Gödöllő

 

1967-ben kerültem a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakára, Sarkantyú Simon osztályába.

Festészetem kialakulásában meghatározó szerepet játszott Vaszkó Erzsébet és Barcsay Jenő.

1974-ben tanársegéd lettem a Képzőművészeti Főiskolán.

1979-ben adjunktussá, 1986-ban egyetemi docenssé neveztek ki. 1980-ban Munkácsy-díjat kaptam. Mint a Fiatal Művészek Stúdiójának elnöke (1979–1984) több meghatározó hazai és külföldi kiállítás elindítója és szervezője voltam.

Egyik alapítója vagyok a Csongrádi Művésztelepnek (1975), mely törekvéseiben az alföldi festészetnek, szellemi hagyományoknak korszerű folytatását célozta meg.

1986-tól 2011-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskolán önálló festő osztályt vezettem.

1991-től, hat éven keresztül mint tanszékvezető dolgoztam.

2005 őszétől, két évig a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Rajz Tanszékén (is) tanítottam festészetet.

2006-tól a Mezőtúri Alkotótelep festészeti kurzusának szervezője és résztvevője vagyok.

1974 óta több száz egyéni és csoportos kiállításon vettem részt, Magyarországtól az Egyesült Államokig.

Munkáim megtalálhatók jelentős hazai és nemzetközi köz- és magángyűjteményekben (Magyar Nemzeti Galéria, Aacheni Ludwig Múzeum).

2000-től állandó résztvevője vagyok a Plein Air Nemzetközi Művésztelep programjainak (Csongrád, Szeged, Budapest, Darmstadt, Mirabel).

1999, 2008 – Nemzetközi Bronz Szimpozion, Csongrád.

A 2000. évi nagy tiszai árvíz emlékére haranglábat emeltünk a csongrádi Tisza-gátra (Volker Beyerrel [Langenau], Popovics Lőrinccel [Szeged]).

2010-ben kaptam a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet.




  Meghívó
 
2015. Október 19. - December 1.
INCZE Mózes
Magyar Festészet Napja Csíkszeredában
Kiállításmegnyító:
Október 19., 18:00 óra
Megnyító beszédet mond:
Enikő Hegedüs,
művészettörténész